ízLelek
Az elsődleges célom, hitvallásom: kapcsolódni az érzékszervekhez.
Eredetileg arra gondoltam, hogy segítek bevezetni Kedves Olvasót az ízek világába.
Ma úgy gondolom, hogy segítek megmutatni egy másfajta látásmódot: megízlelni az életet a maga teljességében és részleteiben egyaránt. Az ízlelés az egyik módja az érzékelésnek.
Szerintem a jó recept aranyszabálya, hogy dolgozz jó minőségű alapanyagokból, használd a kedvenc recepted, és végül fűszerként használj egy csipetnyit a szívedből is!
És mi lehet az élet aranyszabálya? Dolgozz magadon, hogy kihozd magadból mindazt, amitől jól érzed magad, amitől boldog vagy, és a tevékenységeidet fűszerezd meg a szíved szeretetével.
állítsuk meg a Világot…
Ismerem az érzést, hogy milyen 36 órára elegendő teendőt belezsúfolni 24 órába. Ismerem, milyen folyton rohanni – de igazán sehol sem ott lenni.
Te is ismered ezt? És vajon megpróbáltál már kilépni ebből a rohanásból? Sikerült már megállítanod a Világodat – ha csak rövid időre is? Mert nekem sikerült.
Ha elkísérsz, megmutatom hogyan… Gyere, utazz velem az ízek és a lélek világába!
--------------------------------------------------------------------------------------------------
2014. 02. 03.
Bővebben rólam:
A kérdés, ami most foglalkoztat: mit jelent számomra a sebezhetőség? Most úgy gondolom, hogy a totális őszinteséget jelenti… Mondhatom az is: meztelenül megmutatni magam úgy, ahogy vagyok. Számomra a lelki lemeztelenedés a valódi pucérság. Tehát íme:
Gyerekként megtapasztaltam, hogy amikor igazat mondok, azt megkérdőjelezik, betudják a színes, kalandvágyó fantáziámnak. Jó emberismerő voltam akkoriban, nagyon jól működtek a szenzoraim, így hamar megismertem a családtagjaimat, és elkezdtem a történeteimet úgy átalakítani, hogy azok az ő elvárásaiknak megfeleljenek – ezeket egytől egyig elhitték. Így aztán két világ körvonalazódott körülöttem: volt az igaz világ, ez volt saját, belső világom, és volt a hazug világ, vagyis mindaz, amit a külvilág elvárt tőlem. Kamaszkoromra az igaz világgal szinte minden kapcsolatom megszűnt – az utolsó ehhez kapcsolódó emlékem, amikor anyám meghalt. Hogy a tanulmányi eredményembe „ne zavarjon bele” a halálhírét nem mondták meg azonnal, csak 2 nap múlva, amikor kezdődött a téli szünet. Összeomlottam belül, de kifelé ebből semmit sem mutattam. Éjjelente csendes zokogással vártam az álmot, ami elrepített a valóságból egy szebb világba; nappal kemény, merev és kötelességtudó voltam. Ekkor kaptam az első olyan mondatot, hogy nincsenek érzelmeim. Rájöttem, hogy tényleg könnyebb úgy, ha nincsenek érzelmeim. Kiapadtak a könnyeim, és legközelebb úgy 20 év múlva, a Camino zarándokúton találkoztam velük ismét. Jó kísérőim voltak ők az út alatt, sok mondanivalónk volt egymásnak. Az Úton történt az is, hogy újra Látni kezdtem. Történeteket, melyek túl ismerősek voltak ahhoz, hogy úgy gondoljam kitaláltam őket. Történetek, melyekhez képek, illatok és szagok, hangok, színek és testérzetek társultak. Sok ilyet láttam gyerekként, aztán kamaszként újra. Akkor ezeket kezdeti írói próbálkozásoknak véltem, és novella kezdemények születtek belőlük, melyek nem tudtak szárba szökkenni, és felnőni – ahogy én sem. Hiába volt felnőtt testem és már elmúltam 30, legbelül még gyereknek éreztem magam. Amikor erre rájöttem, akkor keresni kezdtem egy módszert, valamit, amitől azt érzem, hogy felnőttem, amitől azt érzem: 100 %-ban felelősnek érzem magam saját életemért, és 100 %-ban teszek is saját életemért. Azt gondoltam akkor, hogy az önismeret – jelentsen akármit is ez a szó – lehet az, amit keresek. Hiszen mi is lehet az önismeret? Megismerni magam, majd elfogadni mindazt, amit megismertem. És ha képessé válok a bennem lévő „minden” elfogadására – címkézzem azt akár jónak, akár rossznak – akkor már tudok a „hozott anyagból” dolgozni, mert már tudom annak az alapanyagnak a milyenségét. Ma már tudom, ez a döntésem volt életem legjobb döntése: tehát az irány: megismerni önmagam.
Onnantól sokféle módszert és technikát találtam, kipróbáltam, tanultam és gyakoroltam. Mindegy, hogy pontosan mik voltak ezek, mert ezek mindegyikét önmagam jobb megismerése miatt választottam, így aztán az eredményük ez is volt: önmagam jobb megismerése.
Ma már számomra az önismeret a tudatosságot jelenti. Mögé látni mindannak, ami történik velem, s ami megérint engem. Figyelni a történéseket, a reakcióimat, az érzéseimet, és mélyen megérteni „kiváltó okokat”. Mert kiváltó ok, vagyis indikátor lehet bármi: a konyhakövön heverő morzsától, a ruhámon levő folttól, egy furcsán ismeretlen mégis ismerős szagtól, a tévében látott brutalitásig bármi lehet az, ami egyszer csak – és pont akkor, amikorra felkészültem rá, amikor már el tudom viselni – megnyom bennem egy „gombot”. Ekkor ez a gomb beindít egy történetet, ami kiüti alólam a realitás, a valóság talaját, és átvisz térben és időben egy másik világba, egy másik valóságba, egy másik eseményhez. Először nem ennyire látható ez a „másik világ”. Először „csak” furcsa és megmagyarázhatatlan érzéseim és reakcióim vannak – szinte apróságok hatására. Később – ha egyre figyelmesebb vagyok önmagammal – akkor rájövök, hogy mi az a bizonyos ismétlődő apróság, tehát meglátom a gombot. (Ami egyikünknek semmit sem jelent, az másikunk számára maga A katasztrófa. Itt nem létezik különbség apróság, és nagy baj között; nem lehet és nem is érdemes minősíteni mások „bajait”, és nem is szabad rangsorolni, vagy lealacsonyítani saját problémáinkat.
Egészen bizonyos vagyok abban, hogy amit nagy bajnak élünk meg, az nekünk MOST tényleg nagy baj, és tényleg azzal kell foglalkozzunk, még akkor is, ha látszólag a másik témája nagyobb baj.)
Konkrétumokat akarsz?
Hát legyen.
Most felsorolás következik, amelyeknek alapjai az emlékeim.
Emlékeim a múltamból, álmokból, meditációkból, transzállapotokból és pránanadi-s utazásokból. Van benne jelen élet, és van benne előző élet. Nem hiszed? Nem baj.
Hogy durva, és hogy nem akarsz ilyesmit olvasni? Igen, durva, úgyhogy ne olvasd, ha úgy érzed megráz téged.
Volt egy ikertestvérem, aki meghalt, amikor anyámat megerőszakolták, ezért aztán egy időben nagyon erősen hatott rám más nők megerőszakolásának témája. Korábban engem is erőszakoltak meg, majd elborult az agyam, és megöltem az erőszakot elkövetőt, amit nem bírtam tovább idegekkel, így aztán megőrültem. Én is követtem el erőszakot, az eddigi legbrutálisabb emlékem az, amikor egy emberevő csoport tagja voltam, és élveztem az emberhús ízét, majd amikor rájöttem mit tettem, büntetni és bűnhődni akartam. Német katonaként azt hittem igaz ügyért harcolok és parancsot teljesítettem, s közben így menekültem el saját másságom és az önfelvállalás elől.
Voltam férfi és nő, fekete és fehér, szegény és gazdag, bűnös és áldozat.
Eleget hallgattam, tagadtam, vagy feleltem meg mások elvárásainak, úgyhogy eljött az idő: itt vagyok, ez vagyok én, és gyakran már saját elvárásaimnak sem akarok megfelelni.
Ha akarod meghallgatlak, és ha tudsz őszinte lenni: valóban meghallom a mondandód; s lehet, hogy ehhez beszélned sem kell, csak megnyitnod magad az Igazságnak.
