Nem, ez nem valami új és extrém recept, és nem is a mesém címe.
Őket kaptam múlt szombaton a piacról.
A tulipánnak nagyon örültem: fényes, zárt szirmok az üde zöld levelek felett; csodás színfolt az étkezőasztalon, a márciusi első reggelen.
A medvehagyma gyakran kettős érzést vált ki belőlem: szeretem az ízét és tudom milyen egészséges, viszont a „túladagolás” hatását nem szeretem (előfordul, hogy megfájdul tőle a gyomrom), és a többnapos, fonnyadt medvehagyma illata sem az igazi.
Na mindegy, azért gyönyörködtem bennük.
Telt a nap, készítettem egy mascarpone sajtkrémet, hogy legyen mibe tenni a medvehagymát majd másnap, vacsorára.
Aznap vacsorakészítéskor nekem jutott a feladat, hogy a zöldségeket előkészítsem. (Így a fogműtétem után, friss zöldség ropogtatásról szó sincs az összevarrt képemmel.) A melegszendvics már a sütőben sült, csábítóan illatozott, én pedig reményekkel telve vártam a tesztet, vajon meg tudom majd enni őket?
És akkor jött a kérdés: - felvágod nekem a retket?
Hát persze, szívesen – válaszoltam, és már mentem is a retkekért.
Tényleg szívesen tettem, hisz annyira helyesek és szép színesek. A gumócskákat a szárukról levágva kellemes tavaszi illat, olyan „zöld-szag” került a levegőbe.
Mivel szeretem a zöldségeket vékonyra szeletelni, így a retekkel is ezt tettem. Csodásan hófehér belseje, azonnal csillogóvá nedvesítette a nagykést, és minden szelet vágásakor a frissesség hangját hallottam. Az egyik szelet szinte átlátszóra sikerült, hát gondoltam, teszek egy próbát, és azonnal a számba tettem a kis darabot. Az ízéről nem tudok nyilatkozni, igazán semmi különös, talán enyhe földíz, és közben megfogott, hogy milyen lédús. Sokáig ízleltem, lassan rágtam, majd lenyeltem. És ami ezután történt, azon én magam is nagyon meglepődtem. Azt értem, és már sokszor tapasztaltam, hogy a gyomor és az agy kommunikációjában az éhség csillapításának – vagyis az evésnek – a ténye igen lassan tudatosul, viszont arról nem volt ennyire egyértelmű tapasztalatom, hogy a sejtéhség szinte azonnal jelez. A kis retekdarab lenyelése után pár másodperccel tudtam, hogy nekem retket kell ennem, mégpedig sok retket! Még az Ötödik Elem című film is eszembe jutott, amikor Milla Jovovich magyarhangja közli, hogy csiiiiiiirkeeeeeeeee.
Szóval reeeeeteeeeeeeek, avagy országomat egy csokor retekért!
Amíg azon töprengtem, hogy hogyan fogom ennyire vékonyra szeletelni az összes retket, - vagy tán vegyek elő egy reszelőt a pépesítéshez? – addig a Ház Ura besózta a tányérban heverő szeleteket, és így tényleg egy suhintással puhává varázsolta azokat.
Mit mondjak még? Nagyon jót vacsoráztunk, és a szerelem azóta is tart: már kétszer voltam a piacon további retekcsokrokat beszerezni.
Gondolhatod, hogy megőrültem: az egekig dicsőítek egy csokor retket.
Lehet.
Gondolhatod, hogy megőrültem, hisz percekig tudok gyönyörködni egy csokor friss retek látványában – miközben Te lehet, hogy ezeket az értékes perceket az okostelefonod nyomkodásával töltöd.
Lehet, megőrültem.
Szerintem őrült jó ez a szenvedély, amit úgy hívnak: tudatos étkezés.
Nem tudod még mi ez? Gyere el jövő szerdán délután, és kapsz belőle egy kis Ízelítőt.
Gyorsan készítettem nektek egy fotót a kedvenceimről:
