Az előző írásom és ez összetartoznak.
Látszik az embereken, hogy nagyon felerősödött az az igény, hogy tartozzanak valahová. Ennek oka nagyon egyszerű, h
iszen ha azt vesszük, a korábbi társadalmakban egyértelmű volt, hogy a születés, a család alapvetően meghatározta a hovatartozást: a társadalmi, politikai, világnézeti, vallási hovatartozást. Lehetett tartozni a földesúrhoz, a királyhoz, a hadvezérhez, különféle nagy vallásokhoz és egyházakhoz. Kevés ellentmondás volt; az emberekben fel sem merült, hogy lehet másképp és máshogyan élni. Később, amikor ez a hovatartozás kérdése az egyénekben változni kezdett, a különféle nézetűek csoportokat hoztak létre, és a feszültség viszályokhoz vezetett, forradalmak és háborúk törtek ki, melyek befejeztével újabb csoportok, rendek és szabályok jöttek létre, majd ismét jött a feszültség, és látható, hogy ez a feszültség még ma is tart.
Mi látszik az egyén szintjén?
A gyerek tartozik a szüleihez, ha azok elválnak, már megkérdőjeleződhet, hogy melyikükhöz tartozzon. Majd tartozni lehet barátokhoz, osztálytársakhoz. Továbbtanuláskor is választani kell egy irányt, egy érdeklődést. Később indul a párkeresés, és lehet a házasokhoz tartozni, majd a gyerekes családokhoz – és itt gyakran a gyermek kora és érdeklődése határozza meg a hovatartozást. Közben előbb-utóbb bekerül az életbe a politika, ahol szintén vannak választások. Az életközepi válság, később a nyugdíjas kor újabb erős kihívásokat hoz, mert az addig szerzett élettapasztalat azt mutatja, hogy az egyén már annyi helyre tartozott, és még mindig keres, még mindig elégedetlen.
Manapság nagyon erősen érezhető a hovatartozás feszültsége. 2012-ben sok olyan hír kapott szárnyra, hogy decemberben valamilyen módon vége lesz a világnak, és ez a félelem kicsit közelebb hozta az embereket. A félt világvége elmaradt - a fenyegetettség összetartó ereje eltűnt - mégis azt látom, hogy azóta az emberek, szinte kivétel nélkül megéltek, vagy épp most élnek meg egy-egy egyéni világvégét, ami erős szálakkal kapcsolódik az ember azon igényéhez, hogy tartozni kell valahová.
Kialakulnak különféle kapcsolatok, csoportok és társaságok, valameddig haladnak együtt, és akkor csodálatosan egyetértenek, helyeselnek, vidámak és boldogok együtt, a KÖZÖS szellemében. Itt a közös az lehet bármilyen elérni kívánt cél, lehet egy tanfolyam, lehet hitvallás, pártállás, stb.
Majd telik az idő és egyszer csak egyének kiválnak, szétszélednek, másokhoz csatlakoznak. Van, hogy ellentétek, feszültségek, nézeteltérések, és heves viták robbantják szét ezt a csoportot. És olyan is van, hogy a csoport egyes tagjai, egyes emberek szinte kámforrá válnak egyik pillanatról a másikra.
Furcsa ez az egybeesés, hiszen ilyen tapasztalataim vannak baráti kapcsolatokkal, különféle önismereti csoportokkal melyekbe jártam, és ezt látom kint a nagyvilágban, a politikában (és itt nem kizárólag arra gondolok, hogy pártok bomlanak szét és egyesülnek, hanem arra is, hogy honfitársaink tömegesen elindulnak új országokba).
Azon töprengek, hogy mi ez az egész? Úgy döntöttem, nem keresem kívül az okokat, mert nem akarom a felelősséget kitenni.
Igen, az egyén felelősségét. Az enyémet és a tiédet.
