A mai reggel úgy indult, mint a többi, átlagos hétköznap reggel.
Vagy mégsem?
Kivételesen nem meditációval kezdtem a napot, hanem teafőzéssel.
Majd elfogyasztottam a reggelimet, tudatosan figyelve minden falatot, figyelve az ízeket, a rágást, az ételem minden morzsáját. A fürdés után, a meditációhoz készülődve átfutott rajtam a gondolat, hogy milyen szép, ahogyan megtisztulva, az álmaim gyűrődéseit lemosva ülök le.
Hamarosan eljött a csend, melybe néha beszűrődött a szomszéd kutyák ugatása, mégsem zavarta meg azt. Ez a tökéletes béke, amikor belső világmindenségem légüres terében lebegek. Egyszer csak elöntött a hála érzése. Mély hálát éreztem önmagam felé, hogy nem adom fel, hogy a csalódások és kudarcok ellenére is kitartok, és nap nap után tudatosan étkezem, és gyakorlom a meditációt.
Ezután elindultam dolgozni, de valami mégis más volt. Hallottam a külső zajokat, a fejemben megjelenő gondolatokat, és közben azt tapasztaltam, hogy a csend velem maradt. És miután beszéltem, a kimondott szavak után a csend még mindig velem maradt.
És most hirtelen megértettem a Tudatos Étkezés célját és lényegét:
megtapasztalni az életem minden morzsájának ízét pillanatról-pillanatra!
